Emberfarkas
Az emberfarkas vagy farkasember (a népszerű filmekben vérfarkas) olyan ember, akit átok farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a lycanthropus, a görög lükoi (farkas) és az anthroposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A csehek ősi mitológiájában vlkodlak, a lengyeleknél wilkolak a neve; egyéb szláv elnevezései vukodlak, vukodlak, vurkolak, kudlak; a germánoknál werwolf (ógermán emberfarkas jelentésű szó, ebből a mai angol werewolf); a románoknál priculici vagy a szláv névből származó vîrcolac.
A farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. A farkasemberekről szóló, alakváltó történeteket megtaláljuk mindenhol, ahol a világon írott történelem létezik. Elemeiben a samanizmusra megy vissza. Olyan területeken is találkozni párhuzamaival, ahol nem élnek farkasok (Brazíliában jaguárember, Japánban rókaember).
Eredet
A farkasember-mítosz eredete két forrásból táplálkozik. Egyik az ősi civilizációk vallási világa, a másik a középkori hagyomány. E kettő összemosódva alkotja napjaink vérfarkas-képét. Az állattá való átváltozásban való hit az ősi sámánizmus maradványa, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az indiánok mondái.
A germán néphitben-mitológiában
A germán mitológiában bizonyos emberek állatalakot tudnak felvenni. Ezek között csak egy az emberfarkas, aki emberekre és nyájakra támad, szétmarcangolja őket. Az átváltozás többnyire szándékos, de mint a szlávoknál, lehet varázslás következménye. Egyszer akarata ellenére változott emberfarkassá Sinfiötli és Sigmund. Vándorútjukon egyszer arra lettek figyelmesek, hogy két ember alszik a fa alatt, a fa ágain farkasbunda lóg. Kíváncsiságból felhúzták a farkasbőrt, és nyomban farkasként viselkedtek. A germán hit szerint a farkasember tíznaponként visszanyeri emberi alakját, hogy megpihenjen. Tíz nap múlva Sinfiötli és Sigmund is levedlettek, ekkor viszont elégették a farkasbőrt.
Feljegyzések állítólagos farkasemberekről
- A görög mitológiában szerepel egy Lükaón nevű uralkodó aki nem hitt az igazi istenekben és elszánta magát, hogy kipróbálja őket egy adag emberi hússal, amit a tiszteletükre rendezett ünnepségen a sok étel egyikeként szolgáltak fel. A kannibalizmust mélységesen elítélték a világnak ezen a részén. Az istenek miután felfedezték a tiltott húst, Lükaón királyt farkassá változtatták.
- Hérodotosz szerint i. e. IV.-V. században a Fekete-tenger partján élő őslakók varázslók voltak, kik évente néhány napra farkassá változtak, majd ha akartak vissza tudtak alakulni.
- Ovidius (i. e. 43 – i. sz. 18) "Metamorphoses" című elbeszélő költeményében feljegyzett egy olyan alakváltozást, amely egy bűn megtorlásaként történt. A költeményben megemlékezik egy legendáról, amelyben rejtélyes alakváltozások szerepelnek a teremtés idejétől kezdve egészen Julius Caesar koráig.
- i. sz. I. században id. Plinius író már valóságos lénynek írja le őket.
- 1793- Gilles Garnier. Gilbert egy erdei remete, otthonról elkóborolt gyermekeket falt fel. A szemtanúk elmesélték, hogy látták, amint Gilbert ilyenkor farkas alakot ölt. Elfogása után beismerte farkasember mivoltát, és mint boszorkányt 1793 januárjában elégették.
Vámpír
A vámpír egy mitikus lény a népi kultúrában, rendszerint egy újra feléledt emberi holttest, ami emberi vagy állati véren él, és sok esetben természetfeletti erőkkel rendelkezik, mint az emberfeletti erő és gyorsaság, állatok fölötti hatalom vagy átváltozás. Néhány kultúrában nem-emberi vámpírok (pókok, kutyák, démonok vagy akár növények) is szerepelnek, de a vámpírizmus leggyakrabban emberekre korlátozódik. A vámpírok gyakori szereplők a horror-és fantasy-irodalomban.
A vámpírizmus a történelemben és a pszichológiában arra utal, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik; rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés a fő artériákhoz. Bizonyos helyeken az emberek hitték, hogy természetfeletti hatalomra tehet szert, aki más vérét megissza. Ebben az értelemben a vámpírizmus egy ritkábban előforduló formája a kannibalizmusnak.
A zoológiában a vámpírizmus a piócákra, szúnyogokra, fagyöngyre, vámpír denevérekre és egyéb organizmusokra utal, amik más élőlények testnedvein élő élősködők.
A vámpír
Egy igen érdekes eleme (valakije) az emberiség mondáinak, tekintve, hogy szinte a földön élő valamennyi nép kultúrájában megtalálható a vérszívó/vérivó lény motívuma. Valamiképpen mind a dél-amerikai indiánokban mind a szibériai pusztaságok lakóiban (és folytathatnánk a sort) felmerült az emberből élő, táplálkozó és mégis; maga is közel emberi lény alakja. Ennek oka lehet egyrészt Jung magyarázata, miszerint ez az emberiség kollektív tudatalattijából származó kép, vagy magyarázhatjuk a porfíria és pellagra nevű betegségek kialakulásával és vámpírikus jegyeket mutató tünetcsoportjával.
Ha a történeti múltat tekintjük, a vámpírokat már az ókori görögök is ismerték, ők emberszerű démonokban hittek, akik a vérüket szívják. Empusának hívták azt a vérivó nőstény dögöt, ami az ókori görög színművekben kísértett. A lamia vagy brukolakhosz, így hívták az ókori görögök az általunk ma ismert vámpírt. A régi Asszíriában az ekimmu volt ismert. Ez életében ember volt, de ha valaki a halála után felelőtlenül nem temette el rendesen, akkor ekimmu lett belőle. Ennek következményeként aztán eléggé szomjas és éhes lett, és a továbbiakban vérszívóként funkcionált.
A vámpír alakja erősen összekötődik a vér motívumával, tekintve, hogy a vámpír (már) halott és fél-létének fenntartásához vérre, ergo életre van szüksége az életbenmaradáshoz. A kereszténység felbukkanásával a vámpír alakja még szorosabban összekötődött az ördöggel és a gonosszal és a népi motívumokba bekerült elűzésének keresztényi jellege is.
Egyes források szerint az első vámpír Káin (Biblia) volt, Ádám és Éva elsőszülött fia. Miután Káin megölte öccsét, Ábelt (Biblia)Ábelt, Isten örök kárhozatra ítélte. Káin megkóstolta öccse vérét, ezért csak véren élt, így vált vámpírrá.
A vámpír szó mai jelentései (magyarul)
1. Egy Dél-Amerikában élő denevérfaj (Vampirus spectrum). E jelentésváltozat használata igen ritkán fordul a beszélt és írott nyelvben, tekintve, hogy hozzáteszik; vámpír-denevér.
2. Alvók/élők vérét ivó és fojtogató (és/vagy) sírjából kijáró szellem/lény. A szónak ez a jelentésgyökere, szótörténetileg tehát ezt keressük. Néhány éve még ritkán használt szó volt azonban a szerepjátékos kultúra betörésével, a vámpírokat felvonultató filmek (Penge trilógia, Interjú a vámpírral, Alkonyattól Pirkadatig) és a vámpírtémát egyre népszerűsítő regényírókkal (Anne Rice, Bram Stroker, Laurell K. Hamilton, Darren Shan stb.) a szóhasználók köre egyre bővült és bővül ma is. Ebből értelemszerűen látszik, hogy a szó széleskörűen használt nemzetközi szóvá vált az idők során.
3. Gonosz, romlott, a férfiakat könyörtelenül kihasználó nőszemély. A tótfalusi féle etimológiai szótár ezt a jelentésváltozatot külön kezeli és a vamp címszó alatt tárgyalja, ami az angol vampire (vámpír) csonkított változata és a mai magyar nyelv egyáltalán nem vagy csak elenyészően ritkán használja.
4. Vérszopó személy, mint jelzői alak, azaz másokon élősködő ember. Pl.: „Ne szívd a vérem, mint egy vámpír”.
A szó összetett alakjai a vámpírfog, vámpírajak, vámpírtermészet. Mind a vámpírok képességeivel, kinézetével, természetével vannak összefüggésben. A szó szinonimái a vérszopó, vérszívó, éji lidérc. A lidérc főleg a magyar vonatkozásokban lesz érdekes.
A vámpirológia egy különleges új műszó, ami egy csakis a vámpírokkal foglalkozó tudományágat jelöl. Divatba csakis Bram Stroker 1897-ben megjelent Drakulája után jött. A vámpírizmus szó vámpírokkal kapcsolatos tevékenységet jelöl. Vámpirizálni annyit tesz, mint vámpírrá tenni.
Vámpírok vérszívása
A vámpírok a nyakon keresztül szívják az emberi vért, azaz a legfőbb táplálékukat, amely szükséges az életben maradásukhoz. Ha bizonyos időn belül nem jutnak elegendő vérhez, kipusztulnak. Ha egy vámpír vért szívott, két árulkodó kis sebhely marad a karon, a lábon illetve a nyakon. Ezt az éjszaka leple alatt teszik meg, és a hiedelmekkel ellentétben akárhová bejutnak. (Ha jártak ott, ha nem.) A kilétüket homály fedi, elképzelés azonban akad. Áldozatukat egy-egy vérszívás alkalmával nem ölik meg, de előfordul, hogy véletlen megkarmolják, illetve elvisznek egy hajszálat, vagy egyéb személyes dolgot. Lehet akár egy tárgy is. Ez annak a jele, hogy később még biztosan visszajönnek.
Más nyelvekben
A köztudatban az a hiedelem él, hogy a vámpír szó magyar eredetű, erről főleg a Drakula című mű erdélyi főszereplője és Lugosi Béla filmszínész tehet. Valójában a magyar hiedelemvilágnak nem része a vámpír, sőt még a vérivás sem. A vámpír szó szláv eredetű, hogy pontosak legyünk szerbhorvát. Ez a szó az upir. Bár egyes források szerint e szó a görög netopir-ből származik, más források pedig a török uber, azaz boszorkány szóból származtatják. (Látható, hogy a szó eredete máig nem tisztázott teljesen a szakirodalomban.) Az upir szó elterjedt a szláv nyelvekben, így lett a bolgár váper, lepir, a cseh upír a lengyel upior és a kárpát-ukrán opiri, upiri.
A román nyelvű vámpírszavak nem tartalmazzák az upir szótőt: strigoi, moroi, priculici, naluca, duh, aratere, stafie. A strigoi éji urat, éjurat jelent Erdélyben, s mint olyan ez felel meg legjobban a vámpírnak. A moroi Magyarországon is elterjedt, mint mora/nora bár ezt inkább szlovák szomszédainktól vettük át. A nora a magyar néphit egyetlen vámpírszerű lénye. „Nyomó” démon, amely az emberek mellét szopja éjszaka, halott emberből lett; olykor kereszteletlenül meghalt vagy halva született csecsemőből, de nem igazi vámpír, azaz nem sírjából kikelő holttest. Kapcsolatai – mint Barna Gábor (1981) összefoglalta – a közép-európai szláv népcsoportok fent említett mora alakjai, valamint a szerbhorvát vámpír felé mutatnak.
Az upir először 1047-ben tűnik fel először egy iratban, mely úgy hivatkozik egy orosz hercegre, mint "Upir Lichy", azaz gonosz vámpír. A szó ezután elterjedt a nyugati nyelvekben, mint vampyr, vampire, wampyr. A módosulás valószínűleg a szó elejének furcsa ejtéséből ered. A vámpír szó elterjedése nyugaton 1725-1734-re tehető oka, hogy 1725-től, illetve 1732-től kezdve Európa tudományos világa a magyarországi – helyesebben szerb határőrvidéki – vámpíresetek hatása alatt állott. (A gradiska-kisolovai “Plogojovitz”-eset ahol is 1725-ben egy vámpír több embert megölt és megkínzott, a másik esetben, 1732-ben, pedig 22 vámpírt állítottak elő). Ugyanebben az évben heves nemzetközi tudományos vita bontakozott ki az – elsősorban német – orvosok között a vámpírizmussal kapcsolatos eseményekről, jelenségekről. Ennek az eseménynek hatása, valószínűleg, a vámpír szó elterjedése a nyugati nyelvekben. A magyar nyelvbe pedig pont, hogy német közvetítéssel került át. Magyarországon a 18. században több vámpírpert is tartottak, amik nagy port vertek fel a nyugati közéletben. 1748-ban megjelenik az első modern vámpírköltemény Der Vampir címmel.
Az első magyar nyelvemlék a vámpírokról 1794-ből miszerint: „Vampierok…az eleven embereknek véreket szopták” (NytudÉrt. 71. sz. 83). Bár Tessedik Sámuel írja a vámpírokról már 1786-ban: "Régen úgy tartották, hogy a sírbul fel-fel támadtak és az eleven embereknek véreket szopták." 1799-ben már, mint Vampir, Vámpir (Fábián J.: Term. Hist. 408: Nsz.) szerepel. Jókai használta a szót 1872-ben, a mai alakjában, mint vámpír. A vamp kifejezés először 1882-ben tűnik föl „démoni nő; vamp” (Tóth L.: Méhek 82: Nsz).
Összefoglalás
Mára a vámpír szó összekapcsolódott a szexualitással, az emberben megbúvó állattal, a 19. század vadromantikájával, és a titokzatossággal. A szerepjátékok és gótikus-fantasy filmek folyományaképp a szónak valódi szubkultúrája alakult ki, ahol is „vámpíros” a hosszú fekete bőrkabát, a titokzatos viselkedés, a vadság, és az agresszió is.
A vámpír szónak sosem múló divatja keletkezett Európában elterjedése után és ez a divat egyre inkább csak terjeszkedik.
Forrás: Wikipédia
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
